Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2014. Július 08. 13:05, kedd | Helyi önkormányzati

Ő lehet Cegléd új polgármestere

Ő lehet Cegléd új polgármestere

A Fidesz KDNP bemutatta polgármesterjelöltjét és csapatát

Földi László polgármester egy kedd délelőtti sajtótájékoztatón mutatta be hivatalosan a Fidesz KDNP helyi polgármester jelöltjét, valamint képviselőjelöltjeinek csapatát.

A törvény értelmében a következő ciklustól kezdődően már nem tölthető be egy személyben a polgármesteri, ill. parlamenti képviselő tisztsége, ezért – s mivel Földi Lászlót tavasszal országgyűlési képviselőnek választották – átadja a stafétabotot. Földi László hozzátette: Természetesen továbbra is Cegléden marad, és munkájával a jövőben is a helyi és a térség településeinek fejlődését kívánja szolgálni.

A Fidesz KDNP 2014. évi önkormányzati választásokon induló közös polgármester jelöltje Takáts Lászlót lett.

Takáts László úgymond ősi Fideszes, hiszen a ceglédi Fidesz megalapításából oszlopos tagként vette ki részét, nem mellesleg 16. éve tagja a képviselő testületnek. A mostani ciklusban a Fidesz frakcióvezetőjeként működött közre, az azt megelőző ciklusban pedig a gazdasági ügyekért felelős alpolgármester volt. Takáts László személye garancia arra, hogy egy biztos kezű városvezetés fog felállni, és jó kezekben lesz a város kormányzása – mutatta be polgármesterjelöltjüket Földi László.

Egy város polgármesterének az a feladata, hogy a jót kiválóvá, a sokat még többé, a szebbet pedig még szebbé tegye. A polgármesterség nem egy díj, hanem egy tisztség, amit el lehet nyerni és élni kell vele, a győztesnek vállalnia kell azt, hogy alárendeli a következő időszakot, az életét a város érdekeinek. Én kész vagyok arra, hogy minden erőmmel Ceglédért, a ceglédiekért dolgozzak és tegyek – kezdte beszédét Takáts László.

A polgármesterjelölt bizakodva tekint a jövőbe. Az elmúlt négy év eseményeit végignézve, az adósságkonszolidációt kiemelve, úgy gondolja, mindez új lendületet adhat a városnak. Ceglédnek is, mint ahogy nagyon sok önkormányzatnak új korszak kezdődhet az életében, hiszen adósságátvállalásból adódóan olyan fontos dolgokra lehet koncentrálni, mint a város fejlesztése, vagy a munkahelyteremtés, és mint elmondta, ezzel a csapattal ezekért a célokért szeretne dolgozni.

A sajtótájékoztatón bemutatták a helyi képviselőjelölteket is. Új képviselőjelölt lett Imregi Tibor és Károly Ferenc. Az alpolgármester tisztjét illetően továbbra is számítanak Hegedűs Ágota munkájára, a továbbiakról pedig majd a későbbiekben döntenek – tette hozzá Takáts László.

  • I. körzet: Hegedűs Ágota
  • II. körzet: Rimóczi Gábor
  • III. körzet: Hörömpő Annamária
  • IV. körzet: Klément György
  • V. körzet: Imregi Tibor
  • VI. körzet: Károly Ferenc
  • VII. körzet: Fésűs Ferenc
  • VIII. körzet: Takátsné Györe Anett
  • IX. körzet: Füle Ágnes
  • X. körzet: Ferenczi Norbert

A csapat elsődleges feladata most, hogy augusztus közepéig egy programot dolgozzanak ki a következő négy éves időszakra és mindent előkészítsenek a hamarosan kezdődő kampányidőszakra – zárta beszédét Takáts László.

fotó: Kisfaludi István

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 15:08, szerda | Bulvár

Hollywoodi világsztárokkal várja látogatóit a Budapest Comic Con

Idén is megrendezik Magyarországon a világ legnagyobb és legjelentősebb popkulturális eseményét, a Comic-Cont:

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld

A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát

Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.